2020.03.17. 4.40 perc… Megérkezett a legfiatalabb Simon-Rubold, akit végig fiúnak érzett nem csak az anyja, azaz én, hanem az egész család. Tévedtünk, hiszen egy csöpp kicsilány érkezett, Hanna.
Az előzmények.
Talán egyik szülésemet sem előzte meg ennyi stressz, félelem, mint a mostanit. Kezdhetném a koronavírussal, a bizonytalansággal, hogy a férjem, a támaszom (a szüléseknél is), vajon ott lehet e!? Hogy bejöhetnek e a gyermekeim megnézni a kistesót?
Viszont nem csak ez volt bennem. Hanna úgy érkezett a pociba, mint Jézus, Szent Máriának. Írjam, hogy mekkora öröm volt!? Nem írhatom, mert hirtelen a zokogás tört ki belőlem mikor megláttam a pozitív terhességitesztet, amit Nándi és Milla vett csak úgy poénból, mert pár napja késett a mensim. Percekig ültem a földön a gardróbban a sokk miatt… Egyszerűen túl gyorsan jött, pedig szerettünk volna harmadikat, és sokat is beszéltünk róla, hogy melyik lenne a jobb: – várni még 5 évet és akkor babázni még egy utolsót, vagy tudjuk le minél hamarabb, és kezdjünk élni, utazni, stb. Hanna eldöntötte… Ő nem akart várni. Én pedig kétségbeestem, hiszen Máté (a második szülött) és Hanna között csak 20 hónap a korkülönbség, és Millára sem lehet azt mondani, hogy huuu de nagy a maga 4,5 évével 😀
Szóval az az érzés, hogy hogyan lesz ha megszületik, végig tombolt bennem.
Közben házvásárlásba fogtunk, ami miatt Nándi állandóan rohant, intézett valamit.
Aztán közeledett a március, a kiírt időpont 14.e, és Nándinak a március tele volt meccsekkel, ez volt a legterheltebb hónap, izgultunk is, hogy vajon itt lesz e a szülésnél. Aztán úgy alakult minden a koronavírus miatt, hogy szinte egyik pillanatról a másikra “megállt az élet”… és mi azonnal befele fordultunk, végre egymásra tudtunk figyelni, és a szülés előtti 1-2 hetet lelki felkéSZÜLÉSSEL töltöttük. Minden félelmemet, minden aggodalmamat kibeszéltük, mert a férjem a pszichológusom is amúgy 😀 15.én pedig természetesen a stresszoldás sem maradhatott el, ahol jól ki is bőgtem magamat megint, és a sok sok negatív gondolat helyett még több pozitívat tápláltunk a fejembe, úgy mint Máté születése előtt is, amit itt olvashatsz:
https://4eteam.cafeblog.hu/2019/01/04/a-masodik-szulestortenetem/
A lelki felkészülés részeként egy drága barátnőm kölcsönadta a “hipno birth” című könyvet, ami lassacskán elhitette velem, hogy lehet pozitívan, átszellemülve szülni. Ezt sem egyedül nyálaztam át, hanem Nándival, akivel a meditációt gyakoroltuk is. Iszonyatosan fontosak ezek a dolgok. Persze nem tudom, hogy ha Milla születésére is így készülök, akkor vajon más lett volna!?
Milla születésének a története:
https://4eteam.cafeblog.hu/2016/09/28/szulunk/
Nem biztos, de az igen, hogy ez a szülésem egy álom volt. Pedig mindennél jobban rettegtem tőle, jobban mint az első kettőnél…és ezt az érzést elengedni nem tudtam, csak legyőzni, ahogy sodródtam az eseményekkel. Győztem. Magamat győztem le.
Szülünk.
A kiírt dátum március 14. Szombat. Mivel terminus vége, így irány az uzsokiba CTG-re szombaton és vasárnap is. Itt még simán bementem a főkapun, csak mondani kellett, hogy hova megyek. Fent a szülészeten pedig megmérték a hőmérsékletet, kitöltettek egy papírt, hogy érintkeztünk e olyan személlyel aki külföldön volt, stb stb stb…
A hétvégi CTG-re mindig a szülőszobára kell menni, így tele gatyával, 145-ös kezdő vérnyomással érkeztem meg. Remegő kezekkel csengettem, aztán bementem a már jól ismert helyre. Sztem legalább 40 perc kellett, hogy lenyugodjak, viszont ennek is volt értelme, mert 2 nap alatt megszoktam, hogy ott vagyok, így nem úgy mentem szülni, hogy az “ismeretlen” fogad.
Szombat este elkezdődött valami a késő délutáni órákban, ami úgy 5 órát tartott. Jöttek keményedések, görcsök, de mindet szépen a hasilégzéssel gyorsan oldani tudtam. Kellemetlenek voltak, de nem olyan erősek, hogy elinduljak a kórházba. Ráadásul teljesen rendszertelenül jöttek. Bíztam magamban, a testemben, és tudtam, hogy elkezdődött a méhem felkészülése a szülésre. Tudtam, hogy nem kell sietni, csak figyeljek. Figyeljem a testem jelzéseit. Este mentünk haza Nándival kettesben, mert Anyukámnál és Apukámnál aludtak a gyerekek, hogy ha mennünk kell, ők nyugiban lehessenek. De se szombat éjjel se vasárnap éjjel nem bújt ki Hanna. Viszont nekem a legnagyobb ajándékot adták a szüleim, a nyugalmat, a biztonságot, mert tudtam, hogy bárhogy induljon a szülés, a gyerekeim a legjobb helyen vannak. Ez a stresszfaktor is kipipálva. Vasárnap reggel ctg a kórházban, plusz hüvelyvizsgálat. Tudtam, hogy a szombati akciónak kell, hogy legyen valami látszata. Így is volt. A vizsgálatnál kiderült, hogy nyitva vagyok bő 1 ujjnyira, jupppijeee. Így megnézték a magzatvizet is, hogy tiszta e. Az is rendben volt.
Irány haza, találkozunk hétfőn reggel.
Hétfőn reggel a főbejáratnál ért az első sokk, nem lehet bemenni… irány a korong utcai bejárat, ahol a sorompónál már állt a sor. Szerencsére rajtam kívül volt már ott 2 pocakos, így összefogtunk, és előre mentünk. Lent a bejárat előtt ellenőrző pont volt, ahol szintén azt a papírt kellett kitölteni, és kaptunk a kezünkre kézfertőtlenítőt. Mikor oda értünk az alagsorban a CTG-hez, az le volt zárva , és ki volt írva, hogy csak hívásra mehet be a következő.
CTG letudva, minden rendben, irány haza. A CTG-én dolgozó hölgyektől úgy köszöntem el, hogy “remélem holnap már nem találkozunk” …. ekkor voltam 40+2 napos…. ezen az estén már nem mentünk haza Anyáéktól, hanem mi is átcuccoltunk, és ott aludtunk nyugiban. Este nagyon korán feküdtünk aludni, mint az elmúlt napokban is. Én délutánonként is mindig elájultam, tudtam , hogy ez is a felkészülés része, mert ez más fáradtság volt, mint mikor az ember nem alszik. Érdekes, hogy hétfőn is vártam, hogy késő délután elinduljanak a jóslók, de semmi nem történt…. egészen 1ig…. akkor újra indultak. Rendszertelenül, picit már erősebben, de az 50%-át légzéssel hatástalanítottam aztán jobban erősödtek, de a korábbi szülésekhez képest, szerintem fele annyira voltak intenzívek mint az első kettőnél. Aztán sűrűbben jöttek, de ezek a sűrük is 5 percenként, vagy még ritkábban. Abban biztos voltam azért, hogy annyira intenzívek, hogy táguljak tőlük. Közben mintha Máté megérezte volna, hogy itt valami készül, természetesen felébredt, úgyhogy Nándi próbálta visszaaltatni, hatástalanul. Így kénytelen voltam Apáékat ébreszteni, hogy vegyék át Máteszt, mert indulni szeretnék a kórházba, hogy megnézzük mi a helyzet. Még akkor sem voltam biztos benne, hogy szülni fogok éjjel. Az összehúzódásokat (direkt nem írom, hogy fájások, mert az is negatívan hat) előre hajolva , csípőt ringatva vagy rázkódva simán átvészeltem. Az autóban ülve viszont nem voltak kellemesek…. de a légzés!!! Anélkül kész, végem lett volna. Aztán megérkeztünk a kórházhoz, ott jött 2 összehúzódás amit ki kellett várni, mire eltudtam indulni a kocsitól. Viszont az egész folyamat alatt annyira magamnál voltam, hogy a portással is tudtam beszélni, sőt Nánditól kérdeztem , hogy segítsek e a táskákat vinni.
Felértünk a szülőszobákhoz, és csengettem. Kérdezték, hogy mi járatban. Válaszom tök bizonytalanul, hogy “szerintem szülni fogok”! Ezt hallva gondolom a szülésznő sem hitte el, hogy itt 1 óra 40 perc múlva baba lesz 😀 Elkérte a kiskönyvet, bevitte, és mondta, hogy hozza a nyilatkozatokat a vírus miatt. Én csak álltam, és vártam a következő összehúzódást, és magamban rötyögtem, hogy milyen kényelmes a szülésznő, még a végén a kanapén fogunk szülni 😀
Papír munka után bementem, átöltöztem szülős cuccba, illetve inkább levetkőztem a szüléshez, mert így a harmadiknál a saját tapasztalataim miatt csak egy melltartóban szültem. Vetkőzés után besétáltam a már jól bevált szülőszobába, ahol Milla és Máté is született. 🙂 Sorra jöttek az összehúzódások, de állva, előrehajolva és ringatózva még mindig simán vettem őket. Aztán kértek, hogy másszak fel az ágyra, hogy megvizsgálhassanak. Megpróbáltam de nem ment, mert ettől fokozódott az intenzitás, és hát ki az aki önszántából olyan pozicióba megy, ami sokkal rosszabb!? Nekem muszáj volt, így felmásztam, és megvizsgáltak. “Rendben, mindjárt szülünk, szólok az apukának és az orvosnak!” -mondta a szülésznő. Ahogy az ágyra felmásztam már jött is egy nagyon enyhe tolófájás, de szinte nem is akartam elhinni, hogy ez az. Csak a légzésre figyeltem, és arra, hogy engedjem áthaladni magamon az összehúzódásokat, szépen sorban, hiszen mindig csak a következőt kell kibírni, és mindig eggyel kevesebb lesz. Aztán a hosszú pihenők között azon agyaltam, hogy vajon hol van a férjem!? Egyszercsak megjelent, és megállt mellettem karbafont kézzel, mint aki most van először ilyen szituban. Gyorsan átlendítettem ezen a fázison, olyan kedvesen, Esztisen tudtára adtam, hogy jó lenne ha nem csak nézelődne, hanem hozzám érne. Ahogy megfogta a homlokomat, éreztem, hogy elönt a melegség, hogy biztonságban vagyok, nem vagyok egyedül.
A következő hullám már tolófájás volt, de olyan érdekes mert ezek nem olyanok voltak mint Millával, vagy Mátéval, hanem ezek szépen mint egy sima méhösszehúzódás jöttek, és fokózódtak egy toló ingerbe. Az elsőnél meg is lepődtem, hogy ez már az lenne? Nem feszültem bele egyik tolófájásba sem, mint korábban. Egyszerűen hagytam, hogy a testem végezze a dolgát. Csak arra gondoltam, hogy a levegővel lefele toljam, segítsem a kis pocaklakómat a haladásban (akkor még nem tudtuk, hogy ki lakik a pociban).
Jött szépen sorban a többi toló, és mindent éreztem, mindent tudtam, hogy hol tart a kis feje. Éreztem azt is megérkezett a kijárathoz, hogy aztán megláthassa a napvilágot. Onnantól a következő tolóra már meg is született Simon – Rubold Hanna. (Az anyai megérzéseimet a kukába hajítottam, és nem tudom mikor nyeri vissza a bizalmamat, de jól rászedett, hiszen végig azt hittem, hogy kisfiú.)
Hanna amint kibújt, azonnal a mellkasomra tették, köldökzsinórral, mindennel együtt, amit szerencsére és az én külön kérésemre Nándinak sikerült felvennie videóra. Megvárták míg pulzált a köldökzsinór és csak utána vágta el Nándi. Itt is megkérdezték, hogy szeretné e. 3/3 gyereknek ő vágta el. 🙂 utána Hanna azonnal keresni kezdte a cicit, amire ügyesen rá is kapott. Majd vártuk a méhlepény megszületését, amihez kaptam egy kis oxit. Ahogy benyomták az infúzióba rá 1 percre meg is született. A szülésznő itt is megkérdezte, hogy szeretnénk e megnézni. Természetesen ezt sem hagytuk ki az élmények közül. Másoknak gusztustalan, de nekünk akkor ott nem volt az, hiszen ez táplálta, éltette a gyermekünket 9 hónapig.
Méhlepény után jött vissza az orvos, hogy ellássa a sérüléseket. Gátmetszés nem volt, viszont belül sérültem picit. És hogy mennyire jó fej volt az orvos? Mondtam neki, hogy ha van rá lehetőség akkor legyek olyan mint új koromban 😉 így még egy kis plasztikát is kaptam 😉
Miután készen volt minden “utómunka”, hármasban maradtunk. Ezek a percek száguldanak ilyenkor, és dübörög az adrenalin az emberben…. letelt az idő, és Hannát Nándi kíséretében elvitték lemérni. Addig én is elmentem letusolni, majd aki jól végezte dolgát, megkaptam a kisbabámat és elsétáltunk együtt a szülészet ajtajáig. Ott elbúcsúztunk Nánditól, mert a látogatási tilalom miatt nem jöhetett tovább. Találkozunk 3 nap múlva 🙁 de legább a szülésnél velem lehetett, és ez a legfontosabb. 3 nap múlva meg úgy is együtt leszünk.
Zárógondolatnak pedig HÁLÁT SZERETNÉK mondani a Zuglói terhesgondozónak, mert olyan lelkiismeretes EMBEREK dolgoznak ott, hogy soha egy percig nem kételkedtem benne, hogy jó kezekben vagyok! Mindig szánnak időt a kismamákra, és minden kérdésre válaszolnak. Valamint az UZSOKI szülészetnek is minden hálám! Háromszor szültem ügyeletben, és a negyediket sem csinálnám máshogyan. Maximális figyelmet kaptam így is, mindig biztonságban éreztem magamat.
Azt hiszem így szép lezárni ezt a korszakot az ember életében, egy ilyen tökéletes, befele figyelős szüléssel….
Köszönöm ha elolvastad
Eszti
Köszönöm, hogy elolvastad!
Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel is :)
Facebook oldalam:
https://m.facebook.com/rubyhomefitness/
Email címem:
Rendelés és ingyenes regisztráció menete:
További információk a termékekkel kapcsolatban:
Szép napot! Eszti
Kommentek