Szülünk! | Rubold Eszter

Július 21.e, délelőtt 10 óra… A kiírt időpont előtt 2 héttel (Augusztus 5.)

Nándi FIBA képzésről előző este ért haza, de én végig amíg oda volt azon aggódtam, hogy vajon Milla megvárja e, hogy haza érjen az utazásról. Jelentem megvárta! 😀

Szóval 21.én 10 óra körül elkezdett fájni a derekam, jééé mondom, olyan érzés, mintha meg kellene jönnie. Vártunk, vártunk, csak nem múlik. Délután beszéltem nővéremmel, és ő tárgyilagosan kijelentette, hogy ebből bizony baba lesz, neki is így indult a szülés. Jajj mondom biztosan nem, még van 2 hetünk. Aha, estére megérkezett az első fájás, üdvözletemet küldöm innen is annak, aki így találta ki a szülés menetét, hogy akár órákig is szenvedjünk a fájásokkal 😀

Az egész éjjelt így töltöttük el, 30-45 percenként jöttek a fájások, (amivel együtt az időmet a wc-n töltöttem) én fájtam, Nándi pedig jegyzetelt szorgosan, hogy mikor, és mennyi ideig tartanak.

Reggel 8 körül telefonáltunk be a szülészetre, hogy mikor induljunk el. Azt mondták, hogy várjuk meg, hogy 5 percesek legyenek a fájások. 9 körül egyre sűrűbbek lettek, de rendszertelenek, így még bele fért egy szőrtelenítés, tusolás, csak a legfontosabb dolgok, mégsem találkozhatok először Millával szőrösen!? 😀 😀 😀

Felöltöztünk, összeszedtük a már jóval korábban bepakolt táskákat. Én körbe néztem a lakáson, és elkapott az érzés, hogy itt már soha többet nem leszünk csak ketten… Elbúcsúztam talán a régi életemtől, és elindultam az új felé.

10 körül azt hiszem már a kórházban voltunk (uzsokiban szültem), behívtak vizsgálatra, addig Apa kint várakozott. Megírtuk a papírokat, adat egyeztetés, stb, és CTG-re raktak, nézték a fájás erősségeket, és mint egy rossz filmben, puff a fájások újra 15 percesek lettek, hurrá! Gondoltam tuti haza küldenek, hogy ne szórakozzak.

Jött egy orvos, és behívott a vizsgálóba, hogy azért nézzük meg, hogy hány ujjnyira nyitott a méhszáj. Jó indulattal 1 ujjnyi volt, de akkor hirtelen PUFF, a magzatvíz, mint egy kidurrant vizes lufi távozott, locsolva mindenkit körülettem. – Mehet öltözni, szülni fogunk! – Hangzott az ítélet. Biztos Milla is tudta, hogy haza akarnak küldeni minket, és ő pukkasztotta ki a lufit 😀

Irány öltözni, és szólni Nándinak, hogy bejöhet. Elfoglaltuk a lakosztályunkat, ahol este 20:22ig “buliztunk”.

Sajnos az időérzékemet a szülőszobán elvesztettem, így nem tudom, hogy mi mennyi ideig tartott. Az elején csak vártunk, vártunk, és vártunk, de sajnos nem tágultam, így felvetették a kérdést, hogy adjanak e be oxitocint? Annyira de annyira nem szerettem volna ezt az opciót, de nem volt más lehetőség, így beadták. Mikor még csak vártunk, és szenvedtem a fájásokkal, akkor a szülésznők mondták, hogy ezek még nem igazi fájások. Jah? Hogy nem? Nah az oxi után megtudtam, mit jelent a fájdalom…. Ott csak arra emlékszem, hogy zihálok, és nem vettem levegőt, ami miatt a CTG-n Milla életjele is elment, ami miatt Nándi ordított velem, hogy “VEGYÉL LEVEGŐT!”, mert így Milla sem kap!? Aztán üvöltöttünk, hogy jöjjön már az anesztes, és kösse be az EDA-t. Megérkezett, de huppsz -Fent hagytam a tűt! – váááá azt a büdös k?!%@, ilyen komolyan van???? Úgyhogy fogta, és vissza ballagott a tűért….

Az EDA-t én jól viseltem, mert a 3 láb műtétnél mindig gerincbe kaptam érzéstelenítőt, így tudom, hogy mire kell figyelni! Aki még nem kapott, annak mondom:

Kérd meg a férjedet, anyudat, a nővért, szülésznőt, tök mindegy, aki veled van a bekötéskor, hogy álljon melléd, és tegye ki a karját, úgy, hogy megtudjon tartani, mert a te feladatod az, hogy dőlj előre, hajlított háttal, és tehénkedj rá a mellkasoddal a segítő karra, teljes testsúllyal!!! Onnantól a többit bízd az anesztesre!

EDA bekötve, fellélegeztem… Azt hiszem a legnehezebb részén túl vagyok, azt hiszem 😀

Ülünk, és beszélgetünk Nándival, időnként jönnek megvizsgálni, hogy tágulok e. Bő 2 ujjnyi (jó indulattal, ezt mindig hozzá tették), haladok azért. Elfáradtam, úgyhogy lehunyom a szememet, tudom, hogy vagy most pihenek, vagy már nem fogok tudni. Persze az adrenalin dolgozik, úgyhogy aludni nem tudok. Közben selfizünk, és adjuk a hírt a szülőszobáról a facebookon.

Újabb vizsgálat. Kérdezem, hogy mennyi idő még kb? 19.00 ra meglesz. 19.00… még mindig semmi, nem tűnt még el a méhszáj. És még mennyi? Mert mintha érezném, hogy kakilni kell. Na az jó jel, azok már a toló fájások lesznek 😀 20.00ra meglesz! 20.00… Egyre erősebb a székelési inger, hurrá ez már jó jel. Majd mondja a szülésznő, hogy majd akkor szülünk, ha már nem vigyorgok! Nem volt több 5 percnél, és a vigyor tényleg lelohadt a számról!

Indul az igazi buli, innentől nincs megállás, már csak pár perc és találkozhatok az ÉLETEMMEL.

Jön az első toló. Nyomok mint állat, de semmi, meg sem moccan. Jön a 2., szintén semmi. Az orvosom rám néz, és közli, hogy jók a fájások, de szarul csinálom! 😀 Mondom köszi, most pont erre van szükségem. Aztán gyors talpaló, hogy hogyan kell nyomni hatékonyan, és a 3.fájás már eredményesen zárul. Haladunk. Jön a 4., majd az 5., és hangzik a kérdés: “Szeretnéd megfogni a haját?” -Hogy mit? Ott? Lent? Jézusom, nem, nem szeretném megfogni 😀 😀 😀

Jött az újabb tolás, éreztem, hogy már feszít a feje, ott van, mindjárt kibukkan. Aztán vissza csusszant, amitől teljesen kiborultam, hogy nem tudom kinyomni (olyan durva utólag ezt leírni), jött a következő, és megint vissza ment, na ott már minden elhagyta a számat, szegény szülésznő, még meg is jegyezte, hogy hogy beszélek, erre a doki “lecseszte”, hogy hagyjon már, ha nekem most erre van szükségem. Erre volt energy, meg arra, hogy elmondjam, hogy szedjék már ki onnan, és hogy soha többet nem szülök (van olyan nő, aki ezt nem mondja el szülés közben?)! 😀

Aztán jött az utolsó tolás, és megszületett az én életem szerelme. Ott volt, a kis béka, az 50 cm-es nagyságával, és a 2480g -os óriási tömegével. 🙂

A köldökzsinórt pedig Nándi vágta el (kicsit sürgették, a mai napig nem tudjuk miért).

Egyből elvitték megvizsgálni, és megtisztítani, aztán a büszke apa karjaiban jött vissza hozzám, csuklóján a kis karszalaggal, amire a nevét szintén Nándi írta rá <3. Addigra engem elláttak, és így teljes nyugalomban, hármasban eltöltöttünk még 2 órát a szülőszobán. Próbáltuk szopiztatni, de még nagyon kis gyenge volt hozzá, és fáradt, így csak öleltük, és próbáltuk felfogni, hogy már együtt vagyunk, megérkezett 🙂 Életem legszebb pillanatai voltak, soha soha nem fogom elfelejteni.

Mikor letelt a 2 óra, Millát elvitték a csecsemőosztályra, engem pedig egy tolókocsival betoltak a szobámba. A szülésznő segített az ágyra mászni, de addigra tesóm is bejött. Kisegített a mosdóra, meg behozta a táskákat, mert Nándi éjjel már nem jöhetett be. HA jól emlékszem letusoltam, pizsit vettem, bedugtam a FÜLDUGÓT, amit barátnőm javaslatára vittem az első éjszakára, hogy tudjak pihenni a csecsemő sírástól. Így is elég nehezen ment az alvás, mert 2 baba már volt a szobában, így ők felváltva sírtak éjjel. 🙁

Reggel mondanom sem kell, hogy elsőként topogtam a csecsemősöknél, hogy végre láthassam Millát. Istenem, az a pillanat mikor megkaptam, és először magamhoz öleltem a szobában. <3 Meg az első pelenkázás,és köldök ápolás. Minden varázslatos. Akkor még rengeteget aludt, gondoltam is, hogy nekem aztán semmi gondom nem lesz itthon 😀

A szoptatás nem ment, mert nagyon pici volt, és nem volt ereje szívni. Amiatt nem aggódtam, hogy nincs tejem, mert az a legnagyobb baromság, hogy nincs. Pont annyi van, amennyit az ő mini gyomra be tud fogadni.

Én 3.nap szóltam a szoptatási tanácsadónak, hogy segítsen, mert nem tudom szoptatni. Elsőre, mivel ez már a 3.nap volt, kézzel kifejte az előtejet a mellemből, egy erre a célra kialakított kanálba, amit a DM-ben is lehet kapni. Ezt a kanállal beadtuk Millának, így megkapta a legfontosabb adagot, ami a legtöbb immunanyagot tartalmazza. Ezután kipróbáltunk sok pozíciót, és az egyik sikeres volt, végre tudott szopizni. 😀 Éljen éljen. Aztán jött a következő szopi idő, persze nem cuppant rá, így rohantam vissza segítségért. Ezt is meg kell tanulni, úgyhogy nem hibáztattam magamat! Jött is Judit, és megvizsgálta megint, hogy mi lehet a baj. Benyúlt Milla szájába, megnézte, hogy rendesen nyitja e a száját, úgy mond alkalmazza e hamburger technikát 🙂 Mindent rendben talált, így kaptam tőle bimbóvédőt, mert azzal könnyebb a babáknak szopizni. Szerencsére ez meghozta a sikert. Onnantól simán boldogultunk. Én imádtam szoptatni, 10 hónapos koráig semmi mást nem fogadott el, aztán egyik pillanatról a másikra fordult el tőlem, de ez egy másik story.

A kórházi napok csodásan teltek, 2 fantasztikus szobatársam volt, akikkel sokat segítettünk egymásnak, beszélgettünk, és baromi sokat röhögtünk 🙂 A jó kapcsolat azóta is tart. 🙂

És eljött a nagy nap, haza mehetünk…. Onnantól kezdődik az igazi kaland, az igazi kihívás. Új élet, új kezdet, egy új ember a családban. Új szokások, új élethelyzetek, minden minden más lesz…. És azóta is más…. Hol könnyebb, hol nehezebb, de azt hiszem ez egy hosszú út, hogy az ember anyává váljon…. 🙂