Esküvő tökéletes kivitelben 2.rész…

Az első rész folytatása, 4 év múlva….

Az eljegyzés után a mi kis párosunk nagyon sok mindenen ment keresztül. Azt hiszem ez az időszak volt a kapcsolatunk egyik nagy próbatétele! A 4 év alatt az esküvőről kb. 3x – 4x beszéltünk, általában akkor került szóba, ha a barátaink házasodtak. 🙂

Azért én hűen önmagamhoz, ha épp bemászott az agyamba az esküvő téma, akkor minden ötletet gyűjtöttem, hogy majd ne akkor kelljen mindent csinálni, mikor élesben megy a szervezés! Így mire tényleg oda kerültünk, azért voltak már ötleteink! 🙂

A mi szervezői munkánk az esküvő előtt 3 hónappal kezdődtek, mikor vicces, de közben halál komoly, hogy a könyvelőnk adott össze minket, hogy ne húzzuk tovább a dolgot. 🙂 Az időpont, és a lehetőségeink persze nem voltak a legideálisabbak, de hosszas mérlegelés után (úgy 5 perc), döntöttünk, hogy akkor márciusban esküvő! 😀

Jöttek a kérdések: – Hogyan? Miből? Biztos, hogy összetudjuk ezt hozni ennyi idő alatt? Aztán kapcsoltunk, hogy csak úgy sikerülhet, ha elengedjük a megfelelési kényszerünket, az elvárásainkat, és közhelyesen, de tényleg csak a szívünkre hallgatunk a 3 hónapban, és maximálisan bízunk abban, hogy a dolgok úgy fognak történni, ahogy azoknak kell!!!….

Mikor a barátaim meséltek a saját esküvőikről, hogy mi hogyan volt a háttérben, mindig mosolyogtam magamban, hogy mit kell egy esküvőből ekkora ügyet csinálni, meg hogy hogy lehet ez feszültség, stb. Legtöbbjük arcán az esküvő után a megkönnyebbülést láttam, hogy végre túl vannak rajta! Na én egyet biztosan tudtam, hogy EZT ÍGY NEM AKAROM, ha az egész a feszkóról szól. Akkor mi értelme van?

A szervezés az esküvői meghívó kérdésével kezdődött, hogy milyen legyen, hol csináltassuk, stb. Mivel 3 hónap múlva már ott volt az esedékes időpont, úgy döntöttünk, hogy 21.századi módon interneten küldjük ki a meghívókat, a családnak meg majd utólag nyomtatunk, de mindenki minél előbb tudjon róla, nehogy pl. utazásra menjenek az esküvő helyett 🙂 Szerencsére az 55 meghívott közül csak 5-en nem tudtak eljönni. 🙂 Egész jó arány.

Az esküvői ruha keresését Anyuval gyorsan megoldottuk, az első szalonban ott várt az elképzelt gyönyörűség, így ennek a kérdésnek gyorsan pontot tettünk a végére. Na de a menyecskeruha? Na az nem volt egyszerű… Annyit tudtam, hogy gyönyörű, és szexi piros ruhát szeretnék. Nem érdekelt, hogy kismama leszek, és már látszódni fog a poci, én akkor is dögös szerettem volna lenni az első percektől, hogy feleség lettem. 🙂 Ha jól emlékszem, úgy az ezredik neki futásra, az első boltban találtam meg a ruhámat, és annak ellenére, hogy egyedül voltam a próbán, nem gondolkoztam rajta, hogy elhozzam! Azt hiszem az esküvő előtti héten jártam sikerrel.

A következő (szerintem mindenhol nagy nagy feszültséggel járó kérdés), hogy kiket hívjunk meg!? Nekem egy nagyon fontos kérésem volt Nándihoz:

“Azt szeretném érezni, mikor körbe nézek a vacsorán, hogy azok vannak ott velünk, életünk egyik legfontosabb napján, akik jelenleg az életünk részesei, és akik a közös barátaink.”

Tényleg nagyon nehéz kérdés ez, mert nem akarod megbántani azokat, akikkel régen jó barátok voltatok, de kb. évente 1x ha beszéltek… Vagy a nagyon távoli rokonok kérdése, akiket illemből kellene meghívni? :S Mi határozottan kiálltunk a döntésünk mellett, és keményen, de szelektáltunk.

Életem egyik legjobb döntése volt ez, mert mikor a vacsora asztalhoz érve elfoglaltam a helyemet, és kifújtam a levegőt, hihetetlen nyugalom, és boldogság áradt szét bennem, ahogy végig néztem az asztalokon, és egytől egyig azok az emberek mosolyogtak rám, akik szívből örültek a boldogságunknak…

A násznéphez egy kérésünk volt:

“Ne esküvőre készüljetek (bocsánat mindenkitől, de én nem szeretem a tipikus esküvőket, ahol tudod, hogy miután mi fog következni, kötelező zabálás van. Eredetileg egy kerti parti esküvőre vágytam kismalac sütéssel), hanem egy nagy közös vacsira, bulira, beszélgetésre.”

És természetesen a mi barátaink, rokonaink ezt be is tartották! Végig ragyogó arcokat láttunk, meghatódottságot, könnyeket is. Sok különböző érzelem jött elő azon az estén, és talán ez az érzés tette olyan csodássá az esküvőnket….

A folytatásban írok a helyszínről, és az ahhoz tartozó körítésről, díszítésről, étlapról, dekorációról, játékokról, meglepetésekről, a gyűrűkről, a virágcsokromról, a hajamról, a köszönőajándékokról, az emlékfánkról, a fotósról, a fotózás helyszínéről, az aprósütikről, a tortánkról… húúú hirtelen ennyi jut eszembe, hogy még mikről szeretnék mesélni 🙂