“Pocakosan is NŐ vagyok!” Ruby – Home fitness kezdeményezés!

Mindig bajban vagyok, hogy hogyan kezdjem el az új bejegyzésemet, hiszen mire egy egy téma megfogalmazódik, sok sok hét telik el, így nehéz megfogni az elejét, hogy honnan is indult el ez a gondolat…. 

 

 

A fő témám a “pocakosan is nő vagyok”!

A várandósság elején, mikor kezdett látszani a gömbölyödő pocakom, egyre jobban azt éreztem, hogy soha ennyire nem voltam még NŐ! Egy teljesen más világba csöppentem érzelmileg, és a sportos Eszti mellett kezdett megjelenni a nőiesebb, kiteljesedettebb Énem. 

Nálam mindig vannak időszakok, amikor “pihenek”, nem sminkelek, laza holmikban járok, nem épp a női oldalamat erősítve (már ami a külsőségeket illeti). Azután jön a női időszak, mikor jól esik kiöltözni, ékszereket hordani, sminkelni. De nálam ez a normális, hiszen 9 éves korom óta a sport az életem része. 

Edzőként fontos számomra, hogy amit képviselek, azt hitelesen képviseljem. Sosem voltam a kimondottan vékony csoportba tartozó testalkat, én úgy érzem, hogy inkább a formás, nőiesebb vonalat képviselem, ahol fő az egészséges élet, mozgás, táplálkozás! Akik hozzám járnak edzeni, nekik is szoktam mondani, hogy nálam a “cél” nem a versenyzői test kialakítása, hanem sokkal inkább az, hogy mindenki megtalálja a “zsír” alatt a valódi EGÉSZSÉGES testét, és végre kezdje elfogadni magát úgy, ahogy van, ne keressen ideálokat, hanem önmaga számára Ő legyen az ideál! 🙂 

Furcsa feladat ez most nekem, hogy váradósan is példát mutassak (még ha ezt nem is várják el tőlem)! A mai napra eljutottam oda, hogy elfogadom a megváltozott testemet, hiszen az élet legnagyobb ajándékát élem át NŐKÉNT!!! Nem volt egyszerű eljutni idáig, okozott pár kellemetlen hetet, és szükségem volt 2 barátnőm támogatására is! Az egyik barátnőm, aki már szült, és átélte ezeket az érzéseket, és szerintem gyönyörűbb, mint valaha, a másik barátnőm, aki pedig most 24.re van kiírva szülni, ő pedig velem együtt éli át ezeket. Köszönöm nekik! <3

Azt gondolom, hogy a legfontosabb az, hogy önmagunknak megfeleljünk, hogy magunkkal szemben legyen tiszta a lelkiismeretünk! Ha oda figyelünk arra, hogy a várandósság alatt is egészségesen étkezzünk (még ha néha becsúszik 1-1 süti, csoki, stb. is), és sportoljunk, akkor nincs mitől tartani, onnantól a szervezet végzi a dolgát. 

Én most vagyok a 29.hétben, és kereken 8 kg-nál járok “hízásban” ! Az, hogy a környezetem hogyan viszonyul a testem alakulásához, hogy hogyan tesznek megjegyzéseket, az az ő szegénységi bizonyítványuk… Az első ilyen megjegyzések nagyon megviseltek, hetekig pörögtem, és dühöngtem rajtuk, de mára eljutottam oda, hogy büszkén viselem a 3 cm-el kiszélesedett csípőmet, az 5cm-el nagyobb mellemet, és a kb.10 cm-el nagyobb pocakomat is, hiszen ez az élet rendje, gondoljunk csak bele, régen milyen volt a női ideál? A nőiesség szimbóluma? 

Egy szó mint száz, Kedves Hölgyeim, “sorstársaim”! 

A világon a legcsodálatosabb dolgot éljük át, hiszen egy kis élet növekszik a méhünkben! Mikor, ha nem most vagyunk a NŐISÉG kiteljesedésének csúcsán? Nézz bele a tükörbe, és vizsgáld meg azt a csodát amit ott látsz! A kerekedő csípődet, a dús kebleidet, a növekvő pocakodat, hiszen ez a test az, amely hamarosan egy ÚJ ÉLETNEK AD ÉLETET, és amelyből táplálni is fogod őt! Ezek vagyunk mi, NŐK!

Ha van kedvetek csatlakozni a “Pocakosan is NŐ vagyok” kezdeményezéshez, akkor tölts fel magadról egy képet, és írd alá, hogy “POCAKOSAN IS NŐ VAGYOK” “4ETeam”! <3 Feltöltheted képedet az Instagram-on is, írd alá #pocakosanisnovagyok#4ETeam

https://www.facebook.com/pages/Rubold-Eszter-4E-Team/519637798146212

https://instagram.com/ruboldeszter/

Köszönöm, hogy elolvastad!

 

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel is :)

Facebook oldalam:

https://m.facebook.com/rubyhomefitness/

 

Email címem: 

eszterrubold@hotmail.com

 

Rendelés és ingyenes regisztráció menete:

https://www.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fdocs.google.com%2Fdocument%2Fd%2F1AUUOLBwhF78t5wMBSoFrgLNcQy_Nmdktk34dkCSYkbY%2Fmobilebasic&h=YAQFuHBmr

 

További információk a termékekkel kapcsolatban:

http://www.ylmagyar.hu

 

 

 Szép napot! Eszti

 

Tovább a blogra »